rss

Len és Osami közös blogja - hülyeségei -

Ez a blog egy őrült kísérlet a világ leigázására.

Riya, a farkasok istennője

Sok ezer évvel  korábban, amikor a Nagy Szellem már úgy gondolta, hogy ereje hanyatlóban van, idejét látta, hogy kijelölje az utódját. Letekintett híveire, és azt látta, hogy a férfiak mély elnyomásban tartják a nőket. Helytelennek gondolta ezt a viselkedést, ezért egy meglehetősen szokatlan dolgot tett. Kijelölte utódjának Remust, a legbölcsebbet a fiai közül, és annak feleségét Riyat, hogy együtt vigyázzanak népükre, a farkasokra.

Lassan eljött a nap, amikor a hatalmas és legendás isten végleg nyugovóra tért. A farkasok mélyen meggyászolták az éjjel, következő nap pedig ünnepelve köszöntötték Remust, új istenüket. Ám Remus tisztában volt apja akaratával és így szólt a néphez:

- Gyermekeim, ne csak engem ünnepeljetek, a Nagy Szellem akarata az volt, hogy feleségemet is magam mellé emeljem az isteni posztra, és együtt figyeljünk rátok! Ugyanolyan tisztelet illeti őt is, mint engem!

A farkasokat megosztotta ez a furcsa dualista istenség gondolata. A nők többsége örült neki, hogy egy hozzájuk hasonló figyeli őket. A férfiak viszont egytől egyig elutasították az istennő létezését. Csak a sámánok maradtak pártatlanok, de később ők is belátták, hogy ez így nem lesz jó. A nép gondolkodásmódja még nem nőtt fel ehhez az új dologhoz. Sámántanácsukon furcsa döntésre jutottak.

- Az istennőt el kell távolítani, de anélkül, hogy bárki is tudna róla. - vetette fel az egyik sámán. A többiek pedig helyeslően bólintottak. Csak egy szokatlanul fiatal férfi nem osztotta lelkesedésüket.

- Talán az emberekhez kéne fordulnunk. A varázslóiknak egy bizonyos csoportjáról az hírlik, hogy elérték az istenek városát, ők képesek lehetnek megtalálni az istennőt és elpusztítani.

Ebben mindenki egyet is értett, így másnap elindultak hárman, hogy üzenetet vigyenek az embereknek. Az emberek gyanakodva néztek rájuk, nem bíztak meg bennük, de a varázslók közül egy elég sötét kinézetű férfi segítséget ajánlott. Másnap a sámánok hazatértek a különös varázslóval együtt és előkészítették a szertartást. Megidéztek egy hatalmas fekete sárkányt, aki egy ősi isten volt, és azt küldték Remus ellen. Le akarták foglalni az istent, amig meggyilkolják a feleségét. Ám tervük megbukott.

A fekete sárkánynak saját elképzelései voltak, napokon át győzködte furcsa sugallatokkal Remust, hogy forduljon a népe ellen, mert azok nem hisznek benne, és el akarják pusztítani. Remus hallgatott a gyanus gondolataira, és rátámadt a farkasokra. A hatalmas falka a támadások során szétszéledt, sokan elpusztultak. Egyetlen sámán volt csupán, aki nem mozdult, a természet erőit hívta segítségül az isteni erővel szemben, és mielőtt elbukott volna, az istennő, Riya maga mellé emelte.

- Te vagy az egyetlen tisztaszívű ebben a romlott társadalomban ifjú sámán. Meglep, hogy ilyen fiatalon sikerült meggyőznöd az elemeket, hogy engedelmeskedjenek neked – szólalt meg egy csodálatos tiszta női hang. Ez a hang egyszerre szólt az istennő szájából és mindenhonnan. - Mi a neved?

- Ramah vagyok, felséges istennő - felelte a sámán. Csodálattal nézett  a gyönyörű nőstényfarkasra, aki előtte állt. Ámulatából felocsúdva azonnal térdre is ereszkedett.

- Hűen szolgáltál engem is és férjemet is. Azonban úgy tünik, hogy Remus eszét elemésztette az őrület, és a sötétség telepedett a lelkére. Megmutatom mit kell hát tenned - azzal különös álmot bocsátott a sámánra.

Mikor Ramah magához tért ismét a földön volt. Ott feküdt a káosz közepén, mellette égő erdő, menekülő rémült nők és gyerekek. A férfiakat csatasorba állították, de mindhiába. Úgy hitte, csak elájult, és álmodta az egészet, de mégis úgy cselekedett, ahogy azt az istennő tanácsolta neki. Nem sok ideje maradt, mert sejtette, hogy a varázslóember tartja magát a megbeszélt tervhez. Bevetette magát az erdőbe, és sárból megalkotott egy emberforma testet. Elkezdte mormolni az igét, és nem hagyta abba. Látta ahogy a varázsló az istennő mögé lopakodik. Riya nem is ellenkezett, bár észrevette a közeledő alakot, hagyta magát ledöfni. Akkor a varázsige hatására lelke azonnal alászállt abba a sártestbe, amit Ramah készített elő neki, és lelkének ereje megformálta azt egy kislánnyá. Ramah látása lassan elhomályosult, kinyitotta a szemét, és megint az erdőben járt lélekben is. Abbahagyta a mormolást és felkapva a gyereket biztonságos helyre sietett vele.

Mindeközben a varázsló ereje odafent a háromszorosára nőtt, és egy igézettel megkötötte az ősi isten tudatát, ami már egybeforrt Remuséval. Ezentúl ő irányította a farkasisten minden lépését, és leállította a háborút. Nem jelentkezett többet a sámánoknál, akik úgy vélték, hogy az istennő halála okozta a béke újboli beköszöntét. A falka a káoszban azonban szétszóródott, és egyikük sem akarta újból egyesíteni, így kialakulta ka különböző falkák, mindközül a legnagyobb Akela falkája volt.

2010. szept. 4. 10:09 | még nincsenek kommentek
Címkék: farkas, legenda, Napló, SZJ
írta: Len és Osami

Memories of the Summer

Emlékek tiszavasváriból xD

 

(plusz Eper sablon Ichigo kedvéért aki...ma nem fog hazaérni de ti kértek EPER turmixot? XD)

2010. aug. 4. 18:52 | még nincsenek kommentek
Címkék: grimmjow, Grimmy, summer, ulqui, Ulquiorra
írta: Len és Osami

...

hát nem is tudom, hogy kezdjem, de kicsit kezd aggasztó lenni, hogy bármibe belevágna az ember, az nem jön össze neki...ennek több oka lehet, konkrétan csak annyira tudok gondolni, hogy:

van egy rosszakaróm aki ahol tud keresztbe tesz

az istenek odafent nem bírnak engem és nem akarják, hogy kicsit előbbre jussunk

túlságosan g*ci vagyok ahhoz, hogy a sors kegyes legyen hozzám és megengedje, hogy: - itt jön a lényeg - hogy!!!!!!! egy nagyon jó képességű Scannert, remek áron, simán fellehessen telepíteni a gépre - merthogy a befényképezéses módszer nem alakult túl jól... - de persze nem...kb 12 órakkor megvettük a scannert, AZÓTA ( most 20:18van...) azon szerencsétlenkedünk, hogy drivereket töltsünk le hozzá, hogy működjön...eddig negatív... a pénzt persze nem adják vissza, ami lényegében nem lenne nagy gond...ha tudnának valami okosat mondani, hogy hogyan mit kéne elindítani avagy tenni ahhoz, hogy egy ártatlan Scanner, kevés gépigénnyel elinduljon...

Mivel  én nem vagyok hajlandó magamat mutogatni, ezért helyettem Lilith is kifejezi a véleményemet egy gyorsan vázlatolt képemen...:
Lilith

By: Lenny -.-

2010. júl. 24. 20:23 | még nincsenek kommentek
Címkék: 100, baj, Canon, hiba, Lenny, lide, Lilith, scanner, szar
írta: Len és Osami

Here we come!

ÉS ismét Vasváriban vagyunk, vagyis a Las Nochesben, mióta az Arrancarok elfoglalták a Reikait. Most érkeztünk meg nemrég, kurvameleg van. bitangpusztulatosanfostos ez az idő.

Szóval csak ennyi eddig.

By: Osami

2010. júl. 15. 19:09 | 2 komment

írta: Len és Osami

Ennyi a véleményem

Ulquiorra és Orihime

ez egy gyors alkotásom volt de kb a véleményem is ezt fejezi ki...szal szívesen lennék egy folyton fapofát vágó, közömbös unalmas és szívtelen faszakalap...mint Ulquiorra xD

ennyiterről...

by: Lenny - Orihime vagyis... -

2010. jún. 28. 19:35 | 2 komment
Címkék: chibi, fanart, kedv, Len, nap, Orihime, rosszkedv, ulquhime, Ulquiorra
írta: Len és Osami

Egy kalappal, vagy kalap szar?

Először is kezdeném azzal, hogy nem jó dolog, ha Janus Pannonius SMS-nyelven a trianoni békeszerződést magyarázza a kempingezőknek, akik vakarják a testük viszkető foltjait.

Amíg mások sírtak, én röhögtem xD De komolyan. 5en voltunk a teremben, ebből kettő elsírta magát, kettő komoly maradt, én meg..... röhögtem! Nevettem a kihúzott tételre, ami angolból az a szituáció volt, hogy elmész egy ORVOSHOZ!!!! (külön érdekes, mit csinál Osami egy orvosnál :D) és a testeden megjelent viszkető foltokra panaszkodsz.  Fogalmam sincs miért nem tudtak kitalálni valami olyasmit, hogy mondjuk.... eltört a lábad, vagy fáj a torkod.... NEM! Ez volt az egyetlen amit nem akartam kihúzni xD

De a legkönnyebb a nyelvtan volt, szerencsém volt, mert az SMS-nyelv hatásáról kellett beszélnem a beszélt és írott nyelvben, amiről már sokszor beszélgettem tanárokkal, így ennél könnyebbet húzni nem is lehetett volna :D

Janus Pannonius és a humanizmus.... no komment xD

Trianoni békeszerződés, na Csabi, ha nem ismernélek megbuktam volna, köszi!! :D (Úgyse olvassa, nem baj xD)

EZ AZ TÚL VAGYOK RAJTA! De csak holnap tudom meg hogy milyen lett xD

Ide illik egy videó, aminek a klipje pont szóbeli érettségizős, és talán hűen tükrözi egy diák érzéseit.  Szeretett Hysteric Blue-nktól a Grow Up!

 

by: Osami Ichijouji Hargreaves

2010. jún. 22. 13:54 | 1 komment
Címkék: elmélkedés, érettségi, hülyeség, osami
írta: Len és Osami

Arrancar enciklopédia: avagy bakancs vagy papucs?

Nos igencsak eltöprengtem azon, vajon milyen lábbelit viselnek az Arrancarok. Számos ellentmondásos esetre bukkantam. Ti mit gondoltok a dologról? Mi ketten így vélekedtünk:

(11:05) OriHime Lilith [: na gondoltam magamban igen....2 féle cipőm van az egyik az összevisssza madzagos gothlolis cipők a másik meg az acélbetétes vajon melyikkel lehet gördeszkázni:D
(11:07) Osami: bakancsxDDDDD
(11:07) OriHime Lilith [: hát inkább...xDDD de abban meg mozogni nem lehet xDDDD de én állítom hogy az arrancarok olyan hordanak....
(11:08) Osami: vagy papucsot :D ha épp melege van a lábuknak :D
(11:08) OriHime Lilith [: igen de gondosan ugyanolyan designal ellátva :D
(11:10) Osami: jah hát a multkor amikor nagyon néztem Grimmjow lábát azt vettem észre hogy úgy volt megrajzolva mindha az a tradicionális papucs lenne fehérbe tudod a nagylábujj mellett az a kis pöcök, és hozzá meg fekete zokni, teljesen úgy nézett ki, máskor meg ugyanúgy volt megrajzolva csak sokkal bakancsosabbnak nézett ki mert nem a két lábujja közül jött a fehér hanem a cipő orrától
(11:10) OriHime Lilith [: na én sem tudom sohasem eldönteni:D ezért mondom hogy télen ez nyáron az xDD
(11:11) Osami: vagy ha Grimmjow siet akkor nem húzza fel a nemtom hány soros bakancsot mert sokáig tart és strandpapucsban szalad öldökölni xD
(11:12) OriHime Lilith [: szerintem az cipzáros xD
a bakesz xD
(11:12) Osami: vagy ilyen élő anyagból van elkészítva ami érzi ha felvették és a lábára simul xDDDDDD
na jó az nagyon sci-fis lenne :D
(11:13) OriHime Lilith [: pfffffffff bazd xD
(11:15) OriHime Lilith [:

http://30min.web.fc2.com/ug/m080529c.png itt nézd a cipőt

 

(11:21) Osami: http://www.youtube.com/watch?v=HofqtcpqXoU 3:30nál az egy papucs!!! :D
(11:21) OriHime Lilith [: nézem xDDD
(11:22) OriHime Lilith [: az tényleg papucs xD
(11:23) OriHime Lilith [: thényleg xD
(11:23) Osami: amúgy azért is logikus lenne a papucs mert a shinigamik is papucsot hordanak :D olyan tradicionális :D
(11:23) OriHime Lilith [:
a bakancs is xDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
(11:23) Osami: jah a Lennynél tradicionális :D
(11:23) OriHime Lilith [: igen de az Ulquiorráé meg mindenhol bakancsnak néz kiD:
(11:24) Osami: na az ő lábát nem néztem még :D
(11:24) OriHime Lilith [: ja bár ő német náluk az acélbetétes a tradícionális xDDDD
(11:24) Osami: :D

 

És ti hogy vélekedtek? :D Bakancs vagy papucs?

 

Bakancs vagy papucs?
Bakancs
Papucs
Hol ez, hol az
Nem tudom
Ennek mi értelme?
Most miről is van szó?

Szavazás állása

 

2010. jún. 21. 12:19 | 3 komment
Címkék: bakancs, bleach, elmélkedés, grimmjow, hülyeség, msn, papucs
írta: Len és Osami

Fanfiction by Osami

Itt az ígért link. Második fejezet még nincs fenn.

Kattints ide azonnal!XD

 

Öhm, mellesleg Len, ha esetleg nem hozza be, az a 18as korhatár miatt van, sajnos muszáj voltam rátenni, mert lesz benne megerőszakolás, szóval ha nem sikerül megnyitni, majd elküldöm MSNen.

2010. jún. 17. 20:23 | 1 komment
Címkék: bleach, fanfiction, grimmjow, osami, oyasumi
írta: Len és Osami

Itt a nyár

Na ugyan nekem még hátravan a szóbeli érettségi, de Len már végzett. De jó neki, el is húzott nyaralni a rákba engem meg itt hagyott ezzel a részeges lusta bandával :D

Rettentően unalmas napok elé nézek, úgyhogy elkezdtem fanfic-eket írni meg új ismerősöket keresni a neten. Legalább próbálkozok na :D

Most Grimmjowról írok egy ficit, majd ha feltöltöttem és meglesz a link akkor linkelem. Nem fogom bemásolni szegény Kenshin nagyapa halála épp elég friss infó nektek, emésszétek csak :D

Hallottatok már arról hogy 20 éves leszek? Ugye hogy szörnyű? Úgyhogy a változások nyara lesz. Remélem minden összejön és tényleg meglesz a 500 oldalas SZJ regény nyár végére :D Lenny azt mondta még egy Vasvári van tervben a nyárra. Tök jó lenne akkor meglenne egy fejezet a könyvből.

Na visszatérek a ficimhez. Második fejezet OMG.

2010. jún. 15. 22:40 | 1 komment

írta: Osami Ichijouji

SZJ összefoglalás

Végre sikerült elérnünk, hogy a történet ne álljon hanem haladjon. Sajnos Kenshin meghalt de így legalább Kenneth sem lesz már a foteljában terpeszkedő részeg tahó. Eljön egy új világrendszer, amit hamarosan bemutatunk.

A vasváriban eltöltött idő végeredménye Kenshin halálának a körülményei, bár a leírás még kicsit nyers, de a lényeg benne van. Legközelebb nem tudom mikor jelentkezünk de a nyár folyamán én szeretnék egy jó 500 oldalas regény mennyiséget kreálni. :D

Na én ennyi voltam, majd ha Len felkel ráveszem, hogy ő is írjon egy kis véleményt erről

By: Osami I. Hargreaves

2010. jún. 6. 10:15 | 1 komment
Címkék: gyászjelentés, Kenshin, RIP, SZJ
írta: Len és Osami

Kenshin halála (Chapter Three 3/3)

Osami Kenneth vállára teszi a kezét 
Osami: gyerünk apa... be kell jelentened a népnek.... - mondja elfojtott hangon. Oyasumi ott van Grimmjow mellett és megfogja a kezét, ő is szomorú
Kenneth fel is lép a helyére és elkezd egy beszédet mondani. majd kijelenti, hgy ő a Rino új uralkodója. ami éljenzést vált ki a tömegből de a szomorúság is hallatszik a hangokból
Osami végighallgatja a beszédet, Hajime a falat rugdossa, Hikari csak a beszéd hallatára mászik elő az íróasztal alól
Len végig a földet nézte. És persze Aizen is ott van aki most kivételesen nem mosolyog. Kenneth végül lezárja a tényeket és megmondja a temetés időpontját
Osami a temetés hallatára sírni kezd halkan. Hajime meg bokán rúgja  
Hajime: nagyapa nem akarná hogy sírjunk! ne bőgj!!
Len: Hajimének igaza van...biztos vagyok benne, hogy most is itt van velünk, törölgeti a szemüvegét és csodálkozik, hogy még senki sem tajtrészeg... - mondja halkan és szomorú mosollyal
Osami: azt majd otthon.... - mondja és megtörli a szemét
Grimmjow elmosolyodik halványan és tarkón vágja gyengéden Osamit viccel persze és egyáltalán nem volt erős az ütése szinte simogatás volt.
Osami hátrafordul és megszólal halkan
Osami: most mond hogy nem így van. megiszunk egy pohárkával a tiszteletére
Grimmjow: alap...aztán még egyet arra hogy nyugodjon békében. és aztán egy üveggel a béke kedvéért  - próbál életet lehetni a szomorúságba
Osami: Apa van még valami hivatalos tennivaló, vagy mehetünk? - kérdezi halkan mert a harc is eléggé kifárasztotta
Kennet int hogy menjenek csak nyugodtan, a többi dolog ami hátravan az már csak rátartozik
Osami el is indul kifelé, Oyasumi meg megy Osami után mert ugye az árvaházba van Shin, mert ott vigyáztak rá és biztonságban volt és most érte kell menni
Grimmjow meg próbálja kicsit feldobni a helyzetet, de valahogyan most neki sincsen olyan féktelenül jókedve
Mire elérik az árvaházat azért Osami már kicsit jobban van, és ez látszik is rajta
Osami: megisztok valamit mielőtt elmentek haza a kicsivel?
Grimmjow: hát ha meghívsz akkor szívesen - mondja vállrándítva
Osami: csak mértékkel! de van egy kis brandy-m. - mondja és tölt nekik
Osami: Kenshin nagyapa emlékére! - emeli a poharát
Grimmjow megemeli a poharat úgy szint majd lehúzza  
Grimmjow: hát hiába őt már várták odafent. oda is kellett egy vezér
Osami: nekünk meg itt maradt Kenneth - mondja és azért a fotelban terpeszkedő Kenneth képe már mindenki agyába beégett
Grimmjow csak felfelé mutatja a hüvelyk ujját majd sóhajt egyet
Grimmjow: nem lesz abból gond. volt már ő császár is, akkor sem volt nagy gond...
Osami: végül is bízok benne... egy kicsit - mondja és közben kihozza kicsi Shint a többi gyerek közül és odaadja Oyasuminek
Osami: nagyon jó gyerek, szerencsétek van vele. Rin amikor ilyen kicsi volt sose hagyott békén folyton nyígott!
Grimmjow büszkén bólogat
Grimmjow: hát igen én mondtam neki, hogy készítsen ki téged. Azt hittem nem fogja megérteni, dehát sikerült.
Osami: miért gyűlölsz ennyire? - kérdezi viccelve
Grimmjow: mert csúnyán megbántottál - mondja szintén viccelve
Osami: tudom hogy nem kellett volna meginnom előled a pálinkát de ez azért túlzás!
Oyasumi: Grimmjow mehetünk haza? fáradt vagyok...
Grimmjow bólint és átveszi a kölyköt
Grimmjow: most megyünk. köszi mindent. és...fel a fejjel. - mondja búcsúzásképpen
Osami: vigyázzatok magatokra! - köszön el és elvonul a dohányzóba cigizni. Oyasumiék meg hazamennek

Kenshin halála (Chapter Three 2/3)

Osami: Nagyapa!!! - kiabál ijedten. Hikari felsikít.
Kenshin tartja magát egy ideig és még egy utolsó csapást utolsó erejével rámér a sárkányra aztán elhagyja az ereje és hátraesik
A sárkány még jobban szét akarja cincálni Kenshint de Rin odaugrik és kivédi a támadást, egy olyan bot van a kezében amilyen Rezonak is volt. A bot eltörik, Rin elhajítja a francba a darabjait és előrántja a katanáját, kivájja az archdemon szívét egy mozdulattal
Kenshin: Rin... - nyögi halkan még félig életben van azért. Len is visszatér végre és amikor meglátja mi történt lefagy szinte
Alighogy a sárkány meghalt a lelke átszáll Rinbe, mert ő már fertőződött meg a darkspawnoktól és el akarja foglalni a testét. Rin megremeg térdre esik felsikít és látszik hogy küzd a belé szállt lélek ellen ami egy embert már megölt volna de ő nem az. Osami odarohan Kenshinhez Hikari és Ayase is leszállnak és megpróbálják meggyógyítani de annyira sírnak hogy nem tudnak koncentrálni és nem sikerül
Len meg kapkodja a fejét, hogy hova rohanjon. azért megfogja Rin vállát és tartja erősen, de közben neki is kijönnek a könnyek a szemén
Len: nagyapa nem halhat meg...
Rin lassan megáll a remegésben és kitisztul a szeme mert sikerült a belé szállt lelket megölnie  
Rin: Kenshin nagyapa.... - néz oda könnyes szemmel
Hikari: apa!!! apaa!! válaszolj!!
Kenshin: Nyugalom...minden rendben lesz - mondja és annyi ereje maradt hogy megemelje az egyik kezét és megsimogassa Hikari majd Ayase arcát, bár a keze is véres
Len: ne...ezt ne...nem halhatsz meg!  - mondja odalépve
Hikari meg Ayase nagyon sírnak, Osami nem tud csak áll és néz nem akarja elhinni hogy ez megtörténhet. Hajime azóta már lemászott meg megint fel az épület falán mert szólt Kennethnek hogy mi történt
Kenneth Hajimével a karjában felugrik Kenshin elé
Kenneth: apa térj magadhoz. - mondja halkan. Kenshin pedig már csak nagyon nehezen tud megszólalni
Kenshin: hát eljött az idő fiam, hogy átvedd a hatalmat...az én időm már lejárt...a holtakat eltemetik az élők pedig folytatják tovább az útjukat
Kenneth: ne beszélj már ilyeneket...te mindent túlélsz! - mondja könnybe lábadt szemmel
Osami: nagyapa.... meg fogsz gyógyulni... ne add fel! - mondja és letérdel ő is. Hikari próbálja megint gyógyítani de nem megy mert már az Archdemon okozta sérülésből a fertőzés szétterjedt és mágikus eredetű nem engedi a gyógyulást
Kenshin: gyerekek, az én időm már lejárt. törődjetek bele. eljött a Kenneth ideje...ő fog rátok vigyázni és tudom, hogy ügyesebb lesz mint én
Len: és mi lenne..ha kiegyeznénk abban...hogy te is élve maradsz...és Kenneth is a trónra megy? - kérdezi sírva
Kenshin: nem...tudok...- mondja egyre gyengülve
Hikari: apa.... apa ne halj meg.... ez az én hibám......
Ayase: nem... az enyém... én találtam ki hogy jöjjünk ide - sírja
Kenshin: ti életeket mentettetek most itt, nem a te hibátok...mindent köszönök nektek....büszke vagyok rátok, mindannyiótokra. veletek leszek mindörökké ahogyan ígértem - mondja és lecsukja a szemeit. többet nem szól
Len: hé... - mondja elfojtott hangon és elhalkul
Osami: ez nem.... ez nem lehet..... - mondja és elfordul hogy senki ne lássa hogy könnyezik  
Rin: nagyapa... - suttogja és mond egy rövid imát a lelkéért a farkasok istenéhez hogy fogadja maga mellé az istenek városában mert oda tartozik
Kenneth lecsukja a szemeit és szinten imádkozni kezd. az eső is elkezd esni
Len: nem ment el....ő örökre itt marad...bennünk él... - mondja a könnyeivel küszködve
Osami: le kell mennünk.... segíteni visszaverni a maradék darkspawnokat.... nyerésre állunk... - mondja akadozva
Len: m...menjünk  - mondja és még vet egy utolsó pillantást Kenshinre, majd sóhajt egyet becsukja a szemeit és leugrik. Kenneth ottmarad, ő még nem harcol. nem tud
Osami is leugrik harcolni majd Rin is megy segíteni odalent csak Hikari Ayase meg Kenneth maradnak Kenshinnel. A lányok nagyon sírnak.
Kenneth megöleli őket
Kenneth: nyugalom lányok...apátok megmondta...minden rendben lesz... - mondja halkan
Hikari: de én nem akartam.... a mi hibánk volt.... minket akart megvédeni... ha nem jövünk ide nem hal meg!! - sír
Kenneth: nem hallottál még arról, hogy nincsenek véletlenek? így kellett lennie...bele kell törődnünk... - mondja halkan
Ayase: Apa..... remélem jól érzed magad ott ahova mentél és Long nagyapával is találkozol majd!
Kenneth: már szerintem alig várták egymást - mondja mosolyogva
Hikari: nem.... nem.... én azt akarom hogy apa visszajöjjön!!! - fakad ki majd elszalad le a lépcsőházon keresztül be az irodaépületbe valahova és elbújik egy irodában az asztal alá
Kenneth sóhajt egyet
Kenneth: szegény...nagyon nehéz lehet neki most feldolgozni egy ilyet  - mondja és ölbe veszi Kenshint, hogy bevigye a házba
A harcok odalent elcsitulnak a darkspawnokat visszaverik teljesen. Az Ichijouji család összegyűlik Kenshin irodájánál mert ott kell hivatalosan is átvennie Kennethnek a posztot
A család többi része, köztük Grimmjow is teljesen letargiában van, nem tudja elhinni, hogy Kenshin nincsen többé

Kenshin halála (Chapter Three 1/3)

Másnap reggel a városba farkasok egy csapata érkezik, délre pedig már az egész falka ott van, legyőzötten, sérülten, gyengén és megtépázva. Persze erről Kenshint is értesítik, és Rakator mint falkavezér megy előre hogy elmondja Kenshinnek a helyzetállást
Kenshin sóhajt egyet de addigra már megjött neki a hír hogy az arrancarok is a segítségére lesznek
Kenshin: nyugalom barátom, már a felmentősereg elindult értetek....
Rakator: ha szállást kaphatnánk a megmaradt harcosainkat fel tudnám készíteni a háborúra hogy segítségetekre legyünk, de sokan elestek!
Ekkor Rin lép be
Rin: ó bocsi Kenshin nagyapa! csak apához jöttem
Rakator: mi történt?
Rin: Alec, az unokaöcséd, súlyosan megsérült.
Rakator. micsoda?? azonnal vezess hozzá!!
Rakator és Rin távoznak. Bejön Kenshin titkárnője aki már olyan öreg mint az országút, mióta eszét tudja itt dolgozik titkárnőként
Titkárnő: kormányzó úr, újabb támadásokat jelentettek be, már holnapra fel kéne állnia a seregnek Mustang ezredes szerint, vagy akár már ma estére!
Kenshin kétségbeesve a homlokára teszi a kezét, de ekkor megérkeznek az arrancarok is. kicsit megnyugtatja
Kenshin: intézkedem... - mondja és szól Ednek a többieknek is. Len is hoz a pokolból egykét izomharcos zombit
Kenshin: rengetegen vagyunk...de félek hogy nem elegen.
A military vezetésével felsorakoznak az utcákra a harcosok és várják a közeledő darkspawnokat. Oyasumi is ott van az arrancarok között ki nem hagyná a bulit, Shint már átvitte az árvaházba hogy ott vigyázzanak rá. Osami egy csapat tűzdémont idézett maga mellé azokat vezeti harcba. Az egész akciót Roy irányítja persze csak Kenshin beleegyezése után tesz lépéseket
Len is felsorakozott az arrancarokkal és a pokoli lényekkel együtt
Kenshin: örülök hogy ilyen hamar összeboronáltunk egy ilyen nagy létszámú csapatot...ha vigyáznak ránk odafent, akkor győzni fogunk! - mondja -  az égtájak iránya szerint indulunk el. nem várunk nehogy még több város lássa a kárát a terrornak!
Roy a military élére áll ők mennek délnek az alkímistákkal együtt. A farkasok kicsi csapata a tűzdémonok mellé szegődött, őket délnek indították el de Osami még Kenshin mellett maradt, a tűzdémonok nélküle is ölnek. A pokolból jötteket és zombikat észak felé küldték és az egyéb démoni és emberi erőket pedig nyugatra mert ez volt a legkisebb a csapat és nyugat felől jött a legkevesebb támadás
Kenshin: jómagam egyenlőre itt tartom a frontot. ahol szükség lesz rám hívás nélkül ott leszek, nem hagyok cserbe senkit sem....
Osami: rendben. előre megyek körbenézni és jelentek - mondja és kis lánggá alakul majd eltűnik
Kenshin: jólvan. Grimmjow menjen délre a fél sereggel. Len pedig északra. Kenneth mindjárt megérkezik egykét husky harcossal
Osami egy tíz perc múlva visszaér és kibontakozik egy lángból
Osami: rengeteg varázstudójuk van és ha jól láttam hátul az archdemon is közeleg.... - mondja és nyel egyet mert ez nagyon nem jelent jót
Kenshin is megijed, de egy erős sereget indított arra remélve, hogy feltartóztatják őket legalább egy kis ideig amíg a többi sereg feláll
Aztán minden olyan hirtelen történik, a darkspawnok megrohamozzák a felállított seregeket és kitör a káosz. a fejük felett elrepül az archdemon fel egészen a legmagasabb irodaház tetejére a Kenshin irodájához repül és ott leszáll, dörgő üvöltésével felbuzdítva a darkspawnokat.  
Osami: fel kell mennünk és megölni! - mondja és elindul az irodaház bejárata felé
Kenshin int a seregnek hogy  támadjon amerre lehet, ő pedig szintén elindul felfelé az irodája felé, a falon felfelé fut
Osami halad egy kicsit lemaradva mögötte, tűz pajzsot rak Kenshinre meg magára ami bizonyos ideig megvédi őket amg meg nem törik
Kenshin Osami előtt fut, hogy tudja fedezni. Len is csatlakozik hozzájuk és fut utánuk hamar beérve őket. Kenneth odalent tartja a frontot a többiekkel
Osami: kerítsük be, hogy ne tudja merre támadjon! - mondja egy ötletnek. Az archdemon már ki is nézte magának őket és nagyot üvölt feléjük
Úgy is tesznek. szétszélednek de nem vesznek vissza a tempóból. Kensin előkészül a támadásra, Len is előkapja a gwan daot, de persze nem támadnak még távolról
Osami felér a tetőre és a sárkányszerű lény rögtön felé kap, épp csak el tud ugrani de egyik kését belevágja a fenevad orrába, aki erre felordít
Len is megpróbál támadni. próbálja az egyik szemét eltalálni a dögnek, de elvéti a támadást és kap egy maflást, Kenshin pedig szintén támad, nem a legerősebb támadásával persze de azért erőssel és nem véti el.
A dög felordít, és ad Kenshinnek visszakézből egy nagyot, de Kenshint ettől még megvédi a tűzpajzs amit Osamitól kapott
Osami: zavarjuk össze...
Len: és mégis hogyan?  - áll oda lihegve az ütéstől
Osami: nem tudom.... - mondja ekkor a sárkány másfelé fordul.  
Hajime: nesze te dög! - kiabálja és kaviccsal dobálja. A sárkány felé csap de ő elugrik
Osami: Hajime te mit keresel itt?
Hajime: elterelem a figyelmét, addig intézzétek el! - mondja és tovább dobálja meg csalogatja az archdemont, aki viszont a farkával odacsap Osami és Len felé
Kenshin odaszólna Hajimenek, de abban a pillanatban Len és Osami elé ugrik hogy megvédje őket
Len: Hajime! ha hasznos akarsz lenni akkor légyszíves menj be!  - mondja ijedten
Hajime: nyugi! ura vagyok a helyzetnek! - mondja és csalogatja tovább a sárkányt, kihátrál a tető peremére majd megbotlik és leesne de Hikari meg Ayase elkapja, mert ők ugye tudnak repülni és felrepülnek vele elég magasra majd Kenshin mögé teszik le
Kenshin: Lányok...mit kerestek ti itt? - kérdezi félszemmel rájuk figyelve
Hikari: segíteni jöttünk
Ayase: és ha nem jövünk akkor Hajime most tükörtojás lenne
Osami: menjetek innen! mindhárman! ez nem gyerekeknek való! - mondja és a sárkány megindul feléjük. Osami hozzávág egy tűzlabdát de az meg se kottyan a szörnynek
Len elvicsorodik és hozzávág ő is valami erőt a pokolból de az sem ér sokat most.
Kenshin: ez mind jó és szép de most parancsolom, hogy menjetek innen!  - mondja szigorúan mert nem tud ennyi helyre figyelni.
Ayase: de segíthetünk!! eltereljük a figyelmét, amíg nekimentek hátulról! - mondja. Közben kicsapódik a tetőre vezető ajtó, a sárkány odakap, de az érkező visszahúzza az ajtót majd megint kinyitja és kiszalad oda Kenshinékhez. Rin az
Osami: mi van már itt? óvoda? - kérdezi ingerülten mert nem akarta Rint a csatában látni
Rin: nélkülem nem tudjátok megölni!
Osami: miért nem?
Rin: mert csak akkor hal meg ha valaki olyan méri rá az utolsó csapást aki túlélte a darkspawnok fertőzését.... mert az elnyeli a lelkét!
Osami: jó nem bánom te maradhatsz de Hajime, Ayase és Hikari tűnés!!
Kenshin: de azonnal eltűnni innen! - mondja félig kiabálva és nagyon szigorúan a lányainak
Len: de még ha lehet ma! Az istenért is a bölcsődés szerepjátékoknak vége van, most harcolunk!  - mondja és megint támad
Hikari és Ayase kicsit távolabb repülnek és onnan nézik a harcot mert ott nem eshet bajuk, de azért látják ha segíteni kell.
Hajime: én akkor sem megyek! már nem vagyok gyerek! - mondja és beleüt a tetőbe ami elkezd remegni de ez nem csak a sárkányt dönti le a lábáról  
Osami: hülye vagy? - kiabál rá, majd megsorozza tűzlabdákkal a sárkányt akinek szinte meg se kottyan  
Osami: az istenit ennek a dögnek semmi nem használ....
Len: nem bírom átszúrni a bőrét! - Kenshin időközben elkezd koncentrálni, becsukja a szemeit és erőt gyűjt,a kezeit is összeteszi és néhol az ujjait is. amikor kinyitja a szemeit akkor hirtelen azok más színűek lesznek és a kezeiből kilő egy hatalmas fénysugarat ami egy igen erős támadás
Az archdemon megsérül elég súlyosan és ezért dühében csapkodni kezd. Támadásai kiszámíthatatlanná válnak és akkora pofont lekever a karmos mancsával Kenshinnek hogy földre kerüljön
Hikari: APA! - kiabál és odarepülnek Ayasevel hogy meggyógyítsák Kenshin sebeit ami még nem halálos de súlyos. A hangra a sárkány még dühösebb lesz és a lányok felé indul.
Len begurul és erősebb pokoli erővel végre átdöfi a sárkányt és végighúzza rajta a gwan daot. Kenshin nagyon legyengült de azért még feltud ülni. csak liheg és ideges hogy most mi lesz
A sárkány úgy néz ki hogy meghal el is dől, majd hirtelen mégis feláll, a farkával arrébb söpri Lent és megindul Hikari és Ayase felé, csak Kenshin tud már közéjük állni.
Len le is zuhan a toronyról, de neki ettől persze nem lesz baja. Kenshin érzékeli a veszélyt, ezért feláll, bár remegve, hiszen gyenge és gyorsan a lányok elé pattan
Kenshin: félre innen! - utasítja a lányokat
Hikari és Ayase hátrébb repülnek de ez idő alatt Kenshint keresztüldöfi a karmával az archdemon

Kenshin halála (Chapter Two)

Közben Oyasumi már várja haza Grimmjowt mert most nézte a híreket és bennevoltak a támadások amik a várost érték. Pattogatott kukoricát eszik, a gyerek az ölében van. Kicsi Shin meg néha belenyúl a popcornos tálba és kivesz egy szemet majd elkezdi a szájába tömni.
Grimmjow megérkezik és ledobja magát a családja mellé.
Grimmjow: hát látod pont erről volt szó a fateréknál is... - vezeti be a témát.
Grimmjow: háborúba vagyok hívva.
Oyasumi: fasza! kérsz popcornt? sör a hűtőben. - mondja és úgy nézi a híreket mintha valami mozi lenne.
Oyasumi: Aizen szerinted tud erről?
Grimmjow: még nem de elkell, hogy mondjam neki Kenshin kérésére. be kell állnia az arrancarok felének a Kenshin seregébe. elvileg nagy a veszély
Oyasumi: ezek azok a lények akik ránk támadtak a koncert után?
Grimmjow: így van! és látod hogy akkor sem volt könnyű dolgom velük...még nekem sem  - mondja most kivételesen nem menőzésből de köztudott hogy Grimmjow azért nem egy gyenge arrancar
Oyasumi: az igaz... - mondja elgondolkodva. Shinnek megvillan világoskéken a szeme. Fitogtatja a benne rejlő erőt már ilyen kicsiként is.
Oyasumi: akkor szerintem minél hamarabb jelenteni kéne Aizennek
Grimmjow: már megyek is szerintem, csak beköszöntem nektek - mondja és megpuszilja Oyasumit meg megsimogatja Shin fejét
Oyasumi: hékás! itt ne hagyj! - mondja és a gyerekkel a karján elindul Grimmjow után
Grimmjow bevárja őket és elveszi Shint Oyasumitól, mert már most büszke rá és szereti a kezében tartani, menőnek érzi magát vele és mennem Aizennek
Ahogy belépnek a terembe hatalmas fényár vetül a szemükre és elvakítja őket...... a reflektor amit Aizen a hatás kedvéért szereltetett a trón felé
Len persze Aizen  lábainál hever Aizen meg úgy simogatja őt mint egy kiskutyát
Grimmjow: üdv nagyfőnök....van egy kis gond... - és elmondja. Aizen gondolkozóba esik, elvigyorodik majd beleegyezik a dologba
Oyasumi elgondolkodik ezen a vigyoron, majd amikor visszaértek a szobájukba Grimmjowhoz fordul - Oyasumi: szerinted mi haszna lehet Aizennek ebből?
Grimmjow: Aizen mindenből hasznot tud húzni....miért kérded?
Oyasumi: csak furcsa.... mindenki fél meg aggódik, elkomolyodik minden értelemmel bíró élőlény ha ilyen veszély közeleg de Aizen mégis képes vigyorogni....
Grimmjow: hát őt nem láttam még nem vigyorogni. a legsírósabb jeleneteket is így nézi végig...
Oyasumi: de legalább lesz harc! kis izgalom... már bepókhálósodott az összes arrancar itt... - mondja halkan nevetve.
Oyasumi: ad ide Shint! lefektetem aludni mielőtt elkezd nyűgösködni
Grimmow: akarsz te aludni egyáltalán? - néz rá Shinre, de azért odaadja Oyasuminak
Oyasumi: majd ha már visszapofázik akkor nem muszáj aludnia amikor nem akar - mondja és beteszi Shint a kiságyba, aki szinte rögtön elalszik
Grimmjow: na ebben is rám ütött  - mondja vigyorogva mert ő is képes bárhol bármikor elaludni

Kenshin halála (Chapter One)

Kenshin összehívta a családot a fenyegető veszély miatt, minden Ichijoujit.
Kenshin: örülök hogy mindannyian eljöttetek, bár sajnálom hogy egy ilyen dolog miatt kellett összehívni a családot.
Len: haladjunk...- szólal meg unottan.
Osami: miről van szó nagyapa? nem tűnsz valami vidámnak.... - mondja aggódó hangon. Rumiko ott van az ölében és Grimmjow felé akar mászni mindenáron, Osami persze erre nem is figyel csak tartja a gyereket hogy ne másszon el. Hikari és Ayase mint a jó kislányok itallal kínálják körbe a családot.
Kenshin: úgy tűnik nem tart sokáig ez a meghitt béke ami most van....Darkspawnok lázadnak és semmivel sem lehet visszatartani őket, és azt gondolom tudjátok, hogy őket nem egy másodperc legyőzni, főleg hogy még sokan is vannak....minden erőre szükségünk lesz... - mondja és látszik rajta a félelem.
Len: mégis mi ezekben az olyan erős...?
Osami: a darkspawnok csak akkor jelentenek veszélyt ha sokan vannak. Főleg ha varázstudók is állnak a soraikba. Láttátok már az Archdemont? Mert ha feltűnt az a sárkányszerű lény, akkor tényleg veszélyben vagyunk
Kenshin: márpedig arról van szó amit Osami mond. még én sem tudtam megfékezni a helyzetet a saját világomban. Nagy veszélyben vagyunk, nagyobban mint valaha. Harcolni fogunk, az össze lehetséges erőt mozgósítani fogjuk - mondja és feláll.
Kenshin: Grimmjow, te szólj Aizennek, hogy küldjön arrancarokat a segítségünkre, Osami, mozgósítsd a farkasokat és készülj fel rá, hogy nagyobb szükséged lesz az árvaházra mint eddig....Danielre a kórházakban lesz szükség. A gyerekeket biztonságos helyre kell vinnünk.
Osami: az árvaház a legbiztonságosabb hely ahol lehetnek a gyerekek. Majdhogynem bevehetetlen. A nevelők figyelnek a gyerekekre én meg megyek segíteni a harcban.
Kouga: én is akarok!!
Osami: te még kicsi vagy!
Hajime: de nagyobb hatalommal rendelkezik mint te!
Osami: fogd be öcsi! És te mihez értessz?
Hajime: tudok kakival dobálni.
Osami erre bevág egy unott fejet.
Atsuko: és aki nem tud harcolni?
Kenshin: azok mennek az árvaházba vagy a kórházba segíteni, illetve menteni magukat.
Len: kitalálom...csinálja zombikat.
Kenshin: kicsit lelkesebben is kijelenthetted volna, de igen....
Rumiko elkezd sírni
Osami: na, mi a baj? - néz le a gyerekre, aki megint Grimmjow felé kapálózik. Osami leteszi a földre, mire Rumiko odamászik Grimmjowhoz és megpróbál felmászni a lába szárán az ölébe
Osami: ha az arrancarok segítségére is számíthatunk talán vissza tudjuk szorítani a csapást amíg meg nem jelenik az archdemon. Ha az meghalt akkor megfékeztük a veszedelmet.
Grimmjow meg totál elvolt bambulva és amikor meglátja a lábaszárán a kölyköt akkor fogja és felemeli a ruhájánál fogva, persze óvatosan és furcsálva néz rá.
Kenshin: igen az arrancarok jó védelem...továbbá Ed megígérte hogy mozgósítja a Military-t is. az alkímisták sem kis segítség.
Rumiko felnevet erre, tetszik neki Grimmjow
Osami: mikorra szedjük össze a csapatokat?
Grimmjow meg elvigyorodik erre és az ölébe azaz a fél vállára teszi a kölyköt.
Kenshin: minél hamarabb....4 napon belül jó lenne ha összeállna az egész sereg...
Len: rajtam nem múljon.
Grimmjow: detto...
Subaru: rám is számíthattok - szólal meg, eddig a sarokban ült egy asztalnál és egy teknős páncélját festette.
Ayase: Apa, mi is harcolhatunk?
Kenshin: nem...sajnálom, de esetleg Subaru harcba mehet, de ti még kislányok vagytok ehhez, nem kockáztathatok. - mondja szigorúan.
Hikari: de tudnánk segíteni!! mi tudunk gyógyítani! Anya!! ugye te megengeded?
Atsuko: csak ha apátok is belemegy!
Hajime: ne féljetek én vigyázok a lányokra - húzza ki magát büszkén.
Ayase: légyszi apaaaa!!!!
Kenshin: nem... a kórházban segíthettek gyógyítani. ott biztonságban is lesztek mellesleg. Ja és ha Hajime vigyázna rátok akkor szerintem induljatok egyből a saját sírotokat megásni.
Hajime: de gonosz vagy!! jól van megsértődök és elmegyek segíteni a darkspawnoknak - mondja nagy sértődést eljátszva.
Osami: nos van még valami? mert ha nincs akkor hazamennék felkésznülni a csatára
Kenshin: egyenlőre ennyi. úgyis sűrűbben fogunk most találkozni, ha túl hirtelen dolog történne nem lesz késő szólni. Vigyázzatok magatokra!
Len: majd fogunk...
Grimmjow: mennyire erősek ezek a.....darkspawn-ok?
Len: hát téged legyőznek az már kurvaisten....
Osami: ha egyedül vannak agy kis csoportban nem vészesek de ha sokan akkor tényleg kilyuggatják a gatyádat.
Grimmjow: miért megdugnak?
Len: mi őt? Alap....
Kenshin: na elég legyen most nem a humornak van itt az ideje..
Grimmjow-Len: Ő KEZDTE!!  - mutogatnak egymásra
Osami: Nyugi nagyapa, a legjobbakhoz fordultál segítségért, elintézzük őket - mondja és feláll, kiropogtatja a hátát, majd kiveszi Rumikot Grimmjow öléből aki erre sírni kezd de most nem foglalkozik vele.
Osami: Kouga indulunk!
Kouga: megyek!
Osami: majd telefonálok holnap, addigra megmodom hány ember fér még el az árvaházban. - mondja Kenshinnek.
Grimmjow: én is így teszek.
Len: engem ti keressetek meg... - mondja majd mindenki ránéz csúnyán
Len: vicceltem! ^_____^
Osami elköszön a társaságtól és távozik a gyerekeivel együtt. Ayase meg Hikari csatlakoznak Subaruhoz és segítenek neki teknőspáncélokat festeni. Atsuko odalép Kenshin mögé és elkezdi masszírozni a vállát hogy ellazítsa.
Hajime: akkorcis megmutatom hogy én is erős vagyok!! - mondja és felmegy a szobájába és lekezd valamit jó hangosan rámolni
Grimmjow: én is elmegyek.... - mondja és szintén távozik, Lennel együtt. Kenshin pedig sóhajt egy nagyot
Kenshin: senki sem érezte át annyira a közelgő hatalmas veszélyt...remélem azért felkészültek lesznek.
Atsuko: lehet hogy átérezték, csak ők túl.... kemények ahhoz hogy kimutassák az érzelmeiket....
Kenshin: mindenesetre feladatra készek így talán lesz esélyünk a darkspawnok ellen....nagyon félek. sohasem féltem még ennyire.
Atsuko: meglátod... minden rendben lesz... - mondja és megöleli Kenshint.

SZJ előzetes (regény hamarosan...)

Az SZJ világát kizökkenti nyugalmából a városba betörő Darkspawnok hada. Először csak a külvárosokat fosztogatják, embereket ölnek és fertőznek meg. A military kevés ellenük, így Kenshin összehívja a családját, hogy a segítségüket kérje. Szinte érzi, hogy ez lesz az utolsó dolog amit életében tesz.

Osami megnyitotta az árvaházát és szinte telt ház van, de a darkspawnok fosztogatása miatt egyre több gyerek árvul el. Daniel folyton túlórázik, mert sok a sérült, a kórházak tele vannak.

Rin az iskola befejezése után az apjához költözött. A farkasok kis faluja már alig tudja tartani magát a folyton támadó darkspawnok ellen. El fognak esni, ha nem menekülnek.

Az Arrancarok várják Aizen utasításait. Len harci zombikat gyárt, az indiántemetőből ellopott földel.

Grimmjow viszont annyira részeg, hogy azt se tudja mi folyik a városban. És csak Kenshin hívására figyel fel, amikor a családi tanács összeül.

 

Egy héten belül elkezdődik a háború.

2010. jún. 4. 12:52 | még nincsenek kommentek
Címkék: Len, osami, regény, SZJ
írta: Len és Osami

Cain nyomdokában

Nos egy új őrület vette kezdetét Cain halála után. A szeresd Caint kampány napszítta plakátjai még ugyan kint vannak városszerte Loir City-ben és Central City-ben, de már senki nem figyel rájuk. Új divatirányzatot indított egy eltünt Ichijouji fiú, visszatérve a halálból, és arrancarrá válva. Ő Grimmjow, az új sztár!

Az új őrület Nos ez a plakát mindent elmond.

A hír megtalálója: Len

A hír szerkesztője: Osami

Fénykép: Grimmjow saját magát.

 

By: Osami

2010. máj. 26. 16:21 | még nincsenek kommentek
Címkék: grimmjow, kampány
írta: Len és Osami

nem tom, csak úgy...

Ulquiorra x Rukia

2010. ápr. 29. 16:27 | még nincsenek kommentek
Címkék: képek
írta: Len és Osami

Doujinshi

nem igazán vannak nagy terveim a mostani rajzkészségemmel, mert úgy gondolom csak akkor kezdek majd bele valamibe, ha igazán ügyes leszek és nem csak egy tehetségesebbnek tűnő kezdő, DE beugrott egy kis gondolat, amit csakúgy magamnak esetleg megvalósítok...egy Doujinshi, mivel a Bleach most nagyon inspirál főként egykét szereplője. talán ki lehetne egyet adni a kezeim közül majd egy idő múlva...

még csak ennyi rajz jött össze belőle, de ezeket sem így adnám oda, hanem kicsit ledigitalizálva avagy normálisan bescannelt állapotban ahol nem torzultak el a dolgok:

hát ezek az ígéretesebbek ill. ilyesmi tervekre gondoltam...remélem ehhez Osami barátnénk és húgunk is hozzászól xD

 

By: Len S. Wennecut

2010. febr. 8. 15:35 | még nincsenek kommentek
Címkék: bleach, Doujinshi, Len, Ulquiorra
írta: Len és Osami

Kedd

Ez már a 2. keddes bejegyzésem az évek alatt :D úgy látszik ez a nap nagyon rám akaszkodik...Egy furcsa és zavaros álom után és egy viszonylag - szabadnapokon való- korán kelés után összedobtam 3 perc alatt egy képet :D

 

Cain és Grimmjow

Így van ez Cain és Grimmjow xD az Indíttatást ne kérdezd Osami...de a reakciód miatt tettem fel :D Amúgy már nem vagyok Yaoi mániás...sőt HETERO FOREVER!! de azért egy Kuroro x Kurapica dolgot nem vetek meg nyeheheheeee :P

 

 

 

egy kis Jóebédhez szól a nóta:

Shoujo S - Scandal (KURVANAGY!!!)

 

közben meg kicsit nevelem Tiger-t a Monster Rancher-ben X3 Az első kupát megnyerte, de a másodikat sajnos elvesztettük T__T de majd még nyerünk xD

Hát őróla van szó X3 itt pedig éppen az egyik edzője: Mashimaro aki Mochi- ellen küzd, de nyert, úgyhogy ügyi volt X3

By: a soknevű Len S. Wennecutt

2010. febr. 2. 9:50 | még nincsenek kommentek
Címkék: Cain, grimmjow, Len
írta: Len és Osami
Régebbiek | Végére »

régi bejegyzések | a blog kezdőlapja

copyright | design: Beau de Noir, freeblog sablonosítás: Amby

fel